2017. szeptember 29., péntek

Világítós képkeret

Régen nagyon szerettem puzzle-özni és rengeteg puzzle dobozom gyűlt össze, mert a kirakott puzzle-k össze lettek ragasztva és vagy a falra kerültek vagy elajándékoztam azokat, így nem kerültek vissza a dobozukba, viszont megtartottam azokat.
Társasjátékunk is rengeteg van, amit már nem használunk vagy hiányosak és már nem szerettem volna csak úgy nézni, pakolgatni ezeket, így gyorsan ki kellett találnom, mi legyen velük.
A hálószobánk pedig olyan üres, mert arra eddig nem nagyon tudtam időt keríteni és nagyon hiányzott már onnan egy kisebb fényforrás a nagy mennyezeti lámpán kívül.
Az első terv az volt, hogy a dobozaim, lámpa formájában fognak újjá születni, de aztán arra gondoltam, hogy jó lenne, ha lenne kép a gyerekekről is a szobában és hirtelen ötlettől vezérelve összehangoltam a két dolgot egy világítós képkeret formájában.

Spórolj appok segítségével!

Azt is szerettem volna, ha a képkeretet könnyén és gyorsan át lehet alakítani, ha új kép kerül bele és bármikor összhangba tudom hozni a keretet vele.

Miután összeállt a fejemben a részlet, el is kezdtem a munkát és rövid időn belül helyére is rakhattam az új képkeretemet.

Ha érdekel a folytatás, olvass tovább!

Még több ötletért, lájkold a blog facebook oldalát!




Kellékek:
Kartondoboz (mondjuk társasjáték vagy puzzle doboza)
Fehér papír
Táblafesték spray
Fehér festék spray
Micro led izzósor
Organza
Sniccer



Először is szövegszerkesztővel rajzold meg a képkereten használni kívánt szöveget, majd a laptop monitorját fordítsd le és helyezz rá egy fehér papírt.
Rajzold meg a szöveget, majd vágd ki.
A doboz tetejére rajzold meg a szöveget.
Én egyből két dobozt is készítettem.
A puzzle dobozt egyébként sokkal nehezebb vágni, úgyhogy ha van társasjáték dobozod, először inkább abból készítsd el.
Sniccerrel kivágtam a szöveget a dobozból.
A sniccer pengéjének élét a papír tompítja e legjobban, így érdemes munka közben törni belőle, ha már nem csúszik olyan könnyen.
Itt is igaz, hogy a vágás ne izomból, egy mozdulattal próbáld megoldani, hanem több finom vágással.
A szöveg kivágása után, elhelyeztem a képeket a dobozon, majd körberajzoltam azokat.
A keret belsejétől lemértem fél centimétert és megrajzoltam a kisebb keretet is, majd ezeket is vágjuk ki.
Először a belső keretet, majd a nagyobbat vágd ki.
A dobozt először alapozó festék spray használatával fújtam le, annak száradása után lefújtam két réteg táblafesték spray használatával is.
Fontos, hogy a rétegek között, mindig várjátok ki a megfelelő száradási időt, ami meglepően rövid.
A másik fontos dolog, hogy a festést körülbelül 20 cm távolságról végezzétek és vékonyan vigyétek fel a festéket.
Inkább több vékony réteget használj, különben a festék megfolyhat és csúnya lehet a végeredmény.
Lemértem a doboz alját, majd ennek megfelelően kartonpapírból kivágtam egy darabot.
Itt már későre járt az idő, így ismét a beltéren is használható festék spay-t vettem elő.
Szerencsére még volt belőle elég fehér.
A dobozt lefordítottam, majd a szöveg és a képkeretetek mögé, ragasztópisztollyal kék organzát ragasztottam be.
Fontos, hogy úgy ragaszd, hogy jól megfeszüljön az anyag.
Az organza beragasztása után a doboz oldalát körberagasztottam a led szalaggal.
Ehhez szintén ragasztópisztolyt használtam.
Rápróbáltam a hátteret, majd kijelöltem azt a részt, ahol a led izzósor kábelét fogom kivezetni és sniccerrel kivágtam.
Ragasztópisztollyal beragasztottam a hátteret is.
A dobozból kivágott kisebb képkeretet, átrajzoltam a fénykép hátuljára és sniccerrel levágtam róla a felesleges részt.
A képeket kétoldalú ragasztószalaggal ragasztottam fel az organzára.

A keretet miután rajzoltál rá krétával, enyhén nedves szivaccsal tudod letörölni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megosztás

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...