2012. április 13., péntek

Pet palack térelválasztó

Ez az ötlet is bejön nekem nagyon és ebben is az a legjobb, hogy fillérekből kb. fél óra alatt el lehet készíteni.

Amire szükségünk lesz:
Damil
Sok-sok Cola-s flakon
Ragasztópisztoly

Bakelit lemez vagy kartonpapír

És az elkészítés pofon egyszerű! A bakelit lemez szélén lyukakat fúrunk a tűvel ezeken jó hosszuk damilszálakat átfűzünk és a tetején csomózzuk vagy ragasztópisztollyal odafogatjuk. A lyukaknak szerintem olyan 10 cm-ként kell lenniük.
A flakonok alját levagdossuk egy éles késsel, így szép virágok lesznek belőle.
Ragasztópisztollyal elkezdjük felragasztani úgy a virágokat úgy, hogy a virág két szélét odafogatjuk két egymás mellett lévő damilra. Fogjunk meg egy damilt ragasszuk hozzá a virág egyik szélét, majd fogjuk meg az előző damil mellet lévőt és a virág másik szélét ahhoz ragasszuk.
Fejezzük be így az első sort, majd a másodikat úgyanigy csináljuk meg annyi különbséggel, hogy, amelyik damilhoz az előző sorban a virág bal oldalát ragasztottuk oda most a virág jobb oldalát ragasszuk, így nem lesznek közvetlen egymás alatt.

Ez a szerző verziója, de szerintem sokkal egyszerűbb ha a virágokat közepüknél fogva ragasztgatjuk fel a damilra és miután kész vagyunk a ragasztásokkal utána kötjük fel a bakelit lemezre és a ragasztásnál alakítjuk úgy, hogy ne közvetlen egymás alatt legyenek a virágok, bár így lehet nem marad meg a szép körív.

Ha összegyűlt elég flakonom megcsinálom és megírom melyik verzió jobb! Vagy ha valaki megcsinálja írja meg, hogy ő melyik verziót választotta és jól sikerült e!

Forrás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...