2017. október 10., kedd

Skandi manó, mint ajtódísz

Nem, nem bolondultam meg és nem kezdtem el teljes gőzzel karácsonyi dekorációkat gyártani, de biztos nálatok is volt már olyan, hogy megálmodtatok valamit és úgy éreztétek, hogy azt egyszerűen muszáj most azonnal elkészítenetek.

Próbáltam elhessegetni a gondolatot, hogy várjak még legalább egy hónapot, de nem bírtam ki, illetve attól is tartottam, hogy addigra feledésbe merül a dolog és majd csak Karácsony után eszmélek fel, hogy "pedig annyira szerettem volna".


Így nem győzködtem magam tovább, hanem nekiálltam összeszedni az alapanyagokat és kb. egy óra már már kész is volt a manóm, amit azonnal megszerettem volna mutatni nektek is.

Remélem nektek is tetszeni fog és olyan örömmel fogjátok készíteni, mint ahogy én készítettem.

Ha érdekel a folytatás olvass tovább!

Még több ötletért lájkold a blog facebook oldalát!







Kellékek:
Hungarocell tábla
Sniccer
Mécses
Hosszú szálú műszőrme
Zsákvászon
Művirág
Ragasztópisztoly
Festék spray
Olló
Vonalzó
Toll
Fonal
Párna töltőanyag

Először a képen látható formát rajzoltam fel a hungarocellre.
Rajzolás után, a sniccer pengéjét egy mécses lángja fölött felmelegítettem, majd kivágtam az alapot.
A sniccert többször kell melegíteni a folyamat alatt.
Amikor már azt érzed, hogy a penge nem csúszik lazán a hungarocellen, akkor melegítsd újra.
Amikor kész voltam az alap kivágásával, akkor ráfektettem azt a műszőrme hátuljára és megrajzoltam körülötte a szakáll formáját.
A szakállat sniccerrel vágtam ki, hiszen ollóval nem lehet szépen vágni a műszőrmét.
Az alapra ragasztópisztollyal ragasztottam fel a műszőrmét.
Az alján nem ragasztottam körbe a szőrmét, csak az oldalán.
Miután felragasztottam a műszőrmét, felpróbáltam a zsákvásznat, hogy körülbelül meddig fog érni a sapi alja.
Ezt a részt lemértem egy vonalzóval.
Az előbb lemért részt kétszer vettem és bejelöltem a zsákvásznon, majd ennek megfelelően megrajzoltam a háromszög formát, amit aztán kivágtam.
A fejrész körül összeállítottam a sapit.
Először az alját ragasztottam le, majd a két szélét ragasztottam össze.
A manó ajtóra vagy falra, de akár ablakba való  rögzítéshez levágtam egy fonaldarabot, majd ezt félbehajtottam és ragasztópisztollyal felragasztottam a manó hátuljára.
Zsákvászonból levágtam egy kör alakú darabot, majd párna töltőanyagot tettem bele és a végét elkötöttem fonallal.
Ebből lett a manó orra, amit ragasztópisztollyal rögzítettem.
Eredeti pompájában túl sok volt a mű mikulásvirág a manómra, ezen szerettem volna kicsit tompítani azzal, hogy festék spray használatával kicsit "megködöltem".
A festéket viszonylag távolról (kb. 30cm) fújtam és épp, hogy csak le-le nyomtam a gombot.
Amikor megszáradt, ezt szintén ragasztópisztollyal rögzítettem.
A sapit visszahajtottam, majd egy ragasztócseppel rögzítettem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megosztás

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...