2016. augusztus 29., hétfő

Különleges óra filléres alapanyagból

A régi óránk sajnos tönkrement, pedig egy általam készített, számomra nagyon kedves darab volt és sokáig az is volt a terv, hogy az a darab lesz megjavítva egy óraszerkezet cseréjével.


Aztán egyszer csak gondoltam egyet és úgy döntöttem változtatok.

A cél most is mindenképp egy olcsó, de annál mutatósabb darab megalkotása volt.

Nem bántam meg, hogy változtattam, hiszen már most imádom.
Ráadásul nagyon hamar, körülbelül háromnegyed óra alatt sikerült elkészíteni.


Ha érdekel a folytatás olvass tovább!

Még több ötletért lájkold a blog facebook oldalát!





Kellékek:
Kartonpapír
Olló
Óraszerkezet (én egy kínai üzletben vásárolt ébresztőórát szedtem szét, ami 200 forintba került, de hobbiboltokban is beszerezhető)
Kétoldalú ragasztószalag
Mindenféle kerek tárgy (poharak, tányérok, tálak, stb.)
Festék vagy ragasztó és csillámpor


A körök megrajzolásához mindenféle kerek tárgyat felhasználtam.
Volt köztük tányér, pohár, műanyag kupak, de még ragasztószalag tekercs is.
A köröket egyik oldalukon vékonyabbra, míg a másik oldalukon vastagabbra rajzoltam.
A nagy, közepes és kicsi köröket egymásba rajzoltam meg, majd vágtam ki, míg a nagyon kicsi köröket külön rajzoltam meg.
Kivágtam a köröket.
Az óralapnak is kartonpapírból vágtam ki az alapot, ami a nagy karikákkal megegyező méretű lett.
A belső karikák kivágásához egy hegyes végű ollót először szúrjunk át az megrajzolt vonalon, majd így vágjuk körbe.
Nyomtatópapírból kivágtam egy, a közepes karikával megegyező méretű kört.


A nyomtatópapírból kivágott kört kétszer félbehajtottam.Ezek fogják majd megmutatni, hogy hova fognak esni a 3,6,9,12-es számok.
A hajtogatás után kapott negyed kör, két sarkánál mérve, harmadoltam a távolságot.Ezek pedig azt fogják megmutatni, hogy hová fog esni a többi szám.
Behúztam a vonalakat, majd az óraalapra helyeztem a papírt és bejelöltem, hogy hova fognak esni a számok.
Érdemes először egy próbadarabot készíteni, hogy biztosan tudjuk a számok jó helyre kerülnek és az óránk a helyes időt fogja mutatni.
Nálam is az első próbadarab volt, egy kicsit viseltesebb kartonpapír darabból és, amikor biztos voltam benne, hogy a számok helye pontos, csak utána készítettem el a végleges óralapot.
Az óraszerkezet helyét is próbaképpen mérjük ki előre, úgy, hogy rajzoljuk be vízszintesen és függőlegesen is a kör átmérőjét és a két vonal találkozási pontja lesz a kör közepe.
Szerettem volna minél biztosabb lenni abban, hogy szép lesz a végeredmény, így én a próbadarabomat teljesen készre csináltam, felfedezve így a készítés nehézségeit.
A számokat többféleképpen elkészíthetjük.
Én domborminta készítő készletet használtam hozzá, ami –bár a képen nem látszik – egy szép kidomborodó ezüstös hatást adott a számoknak, de ennek hiányában sablonnal is fel lehet festeni.
Másik, különlegesebb megoldás, ha sablonnal decoupage ragasztót viszünk fel és a még meg nem száradt ragasztóba csillámport szórunk.
Az óramutatókat is tuningoltam kicsit, hiszen az eredeti nagyon nem tetszett.
Kartonpapírból különböző méretű nyilakat vágtam ki, majd ezeket, csakúgy mint a számokat domborminta készítővel tettem különlegessé és ragasztópisztollyal felragasztottam az eredeti, rövidebb óramutatókra.


Az óraszerkezet behelyezéséhez, a már kijelölt kör közepét egy ollóval kiszúrtam annyira, hogy az - óramutatókat leszerelve -  rá tudjam arra szúrni az óralapot.


A karikákra kétoldalú ragasztószalagot ragasztottam.Biztosra mentem, így több darabot is téptem egy karikára.
A padlón megterveztem az elrendezést, majd lefényképeztem, hogy a későbbiekben a kép segítségemre legyen, ha elveszíteném a fonalat felrakás közben.








Az óraszerkezetet, mivel a gyerekeim épp aludtak és amúgy sem lett volna kedvem fúrni ragasztópisztollyal rögzítettem a falra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...