2017. július 31., hétfő

Kanzashi Fülbevaló

 A Kanzashi is egyike azon technikáknak, amik nagyon tetszenek, de eddig valahogy kimaradtak az életemből.
Ez a technika egészen pontosan azért maradt ki, mert sokkal bonyolultabbnak képzeltem én, mint amilyen valójában.

Nemrég azonban felkértek egy menyasszonyi fülbevaló készítésére, amit ezzel Kanzashi virággal álmodtam meg, úgyhogy épp itt volt az ideje a technika kipróbálásának.

Meglepő volt számomra, hogy sokkal haladósabb ez, mint ahogy én azt képzeltem és már tervezgetem a saját fülbevalómat is, hiszen szívem szerint ezt a darabot is inkább megtartanám magamnak, annyira szép és elegáns.

A Menyasszonynak is nagyon tetszett és nagyon-nagyon örült az új fülbevalójának, sőt bejelentett, hogy szeretné, ha az esküvői dekorációban is megjelenne egy-két helyen ez a virág, úgyhogy nem szabadulok tőle.
Nem is szeretnék szabadulni, sőt örömmel fogok még több ilyen szépséges virágot készíteni, hiszen tényleg egy élvezet volt.


Ha érdekel a folytatás olvass tovább!

Még több ötletért lájkold a blog facebook oldalát!





Kellékek:
4 cm széles fehér szatén szalag
Strassz szalag
Dekorkő
Ragasztópisztoly
Bedugós fülbevaló alap
Olló
Öngyújtó vagy mécses

Mivel a Menyasszony mindenképp egy hangsúlyos fülbevalót szeretett volna, ezért választottam a 4cm széles szalagot.
Ha ti nem szeretnétek, ha ekkora lenne a fülbevalótok, akkor mindenképp kisebb szalagot válasszatok, de 2 cm szélesnél ne legyen kisebb.
Először feldaraboltam a szaténszalagot akkora darabokra, mint amekkora a szalag szélessége, tehát 4 cm.
Egy virág 8 sziromból áll, így összesen 16 darabot vágtam le a szalagból.
 A szalagot átlósan félbehajtottam, majd ezt még kétszer megismételtem.
Közben próbáljunk meg arra ügyelni, hogy a sarkok ne nagyon csússzanak el egymástól.
Amennyiben nem boldogulsz vele, használj csipeszt.
A szemöldökcsipesz is simán megfelel a célnak.















Következő lépésként, egy öngyújtóval összeolvasztottam a sarkokat.
Ha elsőre nem olvad egymáshoz az összes réteg, akkor az ujjunkkal nyomjuk össze a még meleg szirmot, persze arra vigyázva, hogy ne égessük meg az ujjunkat.
Öngyújtó helyett egy mécses lángja is megfelel.
Égessük le a kilógó szálakat is.
Amikor az összes szirmot összeolvasztottam, az aljukat egy éles olló segítségével egyenesre vágtam.
Próbáljatok meg nagyjából az összes sziromból pont ugyanannyit levágni, hogy azok minél inkább egyformák legyenek.

A szirmokat ragasztópisztollyal ragasztottam egymáshoz.
Ragasztópisztoly használata helyett tűt és cérnát is használhattok, de én annyira nem szeretek varrni, hogy amikor csak lehet kerülöm ezek használatát.
Egy virághoz összesen nyolc darab szirmot használtam fel.
Miután az utolsó szirmot is beragasztottam, a szalagból kivágtam egy kisméretű kört, majd ezt a virágot átfordítva beragasztottam a közepére.
Erre azért van szükség, hogy a virágunk ne essen szét.
Strassz szalagból levágtam két egyforma darabot és ezt mindkét virág hátulján ragasztópisztollyal rögzíttetem.
Az elejére mindkét virág egy dekorkövet kapott, amit szintén ragasztópisztollyal ragasztottam fel.
Ne használjatok sok ragasztót, hogy ne folyjon kis a kő mellé, mert az nagyon csúnya látvány lenne.
A strassz szalag tetejére pedig egy-egy bedugós fülbevalóalapot rögzítettem.

















Szerintem tényleg nagyon szépséges darab lett és gyorsan el is készült.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megosztás

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...