2017. december 20., szerda

Szőrmés karácsonyfadíszek

Mint azt már sokszor említettem nektek, nagyon szeretem a műszőrmét minden formában.

Idén mindenképp szerettem volna, ha a karácsonyfánkon is megjelenik, így a napokban elkezdtem a díszek készítését, hiszen ha minden jól alakul az idei fánkon csak ilyen díszek lesznek.


Sokszor találkozom ám azzal a gonddal, hogy az emberek megunják a tavalyi díszeket és vagyonokat költenek arra, hogy lecseréljék azokat.
Holott rengeteg lehetőség van arra, hogy ezt házilag is megoldjuk sokkal, de sokkal kevesebb pénzből.

Akár minden évben lehetne új stílusa a fánknak, úgy hogy alig költünk arra és, ha a gyerekeket is bevonjuk azok elkészítésébe még jobb érzés lesz ránézni.

Én már rég leszoktam ezek vásárlásáról, remélem ezután a bejegyzés után te is elgondolkozol ezen.

A következő bejegyzésemben pedig még több ötletet mutatok majd nektek.






Kellékek:
Kartondoboz papírja
Ragasztópisztoly
Rövid szálú műszőrme
Vonalzó
Sniccer
Strassz szalag
A kartonpapírra 6x6, illetve 8x8 oldalas négyszögeket rajzoltam be.
Azt nyilván nem kell mondanom, hogy egy díszhez 6 darabra lesz szükségünk. :D
Miután felrajzoltam, sniccerrel kivágtam azokat.
A négyszög oldalait ragasztópisztollyal ragasztottam egymáshoz.
A műszőrme fonákján lemértem vízszintesen a kocka egyik oldalát, majd függőlegesen a kocka három oldalát számoltam le, tehát a hat centiméteres kockámhoz kettő darab 6x18 cm-es csíkot vágtam le a szőrméből.
A szőrmét ne ollóval, hanem a vonal mentén sniccerrel vágjátok.
Felragasztottam először az egyik darab műszőrmét, majd a másikat is.
A ragasztáshoz most is ragasztópisztolyt használtam, de nem ragasztóztam az egész kockát, csak a szőrme két végét.
A kocka éleinél szintén összeragasztottam a szőrmét, így nem fog elcsúszkálni és nem fog majd a karton alóla kilátszani, illetve szépen össze lehet dolgozni az éleket nem lesz feltűnő a két oldal találkozása.
Strassz szalagból levágtam két sort majd a kocka tetején ragasztópisztollyal rögzítettem az egyik végét.
Körbetekertem azt a kockán, majd a másik végét is leragasztottam.
Végül ugyanezt a másik két oldallal is megismételtem.
A díszeket többféleképpen dekoráltam.
Az egyik fajtához organzából levágtam egy darabot, majd összefogtam és középen elkötöttem egy zsinórral.
A végét kicsit feljebb kötöttem el.
Ezzel fogom a díszt a karácsonyfára lógatni.
Felragasztottam ragasztópisztollyal az organzát a díszre, majd még egy csillámos hungarocell gömböt is tettem rá.
A másik típushoz, fenyő boából vágtam le egy darabot.
Strassz szalagból egy sort vágtam le, majd félbehajtva összeragasztottam.
Felfűztem a boára, majd így ragasztottam fel a dísz tetejére.
Utána pedig apró tobozokkal tovább díszítettem.

A harmadik pedig egy kicsi gyorskötő masnit kapott csak, de az is nagyon mutatós lett szerintem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megosztás

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...